Cozy fantasy -- az alzsáner, amiben otthonra találtam
Először is egyezzünk meg abban, hogy bár a szó brit verziója a cosy, és néhányan talán így ismerhetitek ezt az alzsánert is, van valami a z betűs verzióban, ami jobban rezonál velem, szóval végig cozy lesz a bejegyzés során, köszönöm a megértéseteket.
Tehát, ahhoz, hogy átlássuk, mi ez, gondoljuk végig, mi a fantasy. Gondolom, sokaknak a nagy ívű, epikus történet, a különleges világok és lények jutnak eszükbe, a sorok között elrejtett morális leckék, a hősök és gonoszok, a jó és rossz párharca. Ez persze erőteljes leegyszerűsítése a zsánernek, főleg, ha megnézzük az utóbbi néhány év változásait, de nagyjából megegyezhetünk ezekben.
A cozy fantasy ezekkel ellentétben egy sokkal kisebb léptékű, kisebb tétekkel rendelkező történet, ahol a legtöbb esetben nem a világ megmentésén, vagy egy magasztos célon van a hangsúly, hanem valamilyen hétköznapi, a karakterek számára fontos dolgon, ami veszélybe kerül vagy megváltozik.
És én imádom ezt!
Ne értsetek félre, szeretem a fantasyt. Az epikus fantasyt, a hős fantasyt, a portál fantasyt, a romantikust, a misztikust, a steampunkot és még nagyon sokáig lehetne folytatni. Jelenleg is olvasásra vár nálam S. A. Chakraborty új könyve (The Adventures of Amina Al-Sirafi), ami az eddig hallottak alapján egy igazi kalandos, humoros heist sztori, és nagyon várom, hogy kézbe vehessem. Illetve tizenhárom éves korom óta rajongója vagyok A gyűrűk urának, a mai napig kívülről tudom a versbetéteit, pedig soha nem ültem le megtanulni őket, csak annyiszor olvastam az összeset, hogy beleragadtak a fejembe. (Itt jegyezném meg, hogy általában arra sem emlékszem, mit reggeliztem…)
De az igazság az, hogy ha adnak nekem egy magával ragadó atmoszférát és pár jó karaktert, aztán közelről nézhetem, ahogy ők kapcsolatba lépnek egymással, akkor én boldog vagyok. És ha ezt úgy csinálják, hogy nem kell közben megmászni a legmagasabb hegyeket, leereszkedni a legnagyobb mélységekbe, és áthajózni a hét tengeren, hát hurrá, több idő marad arra, hogy a karakterek kapcsolódjanak, hogy álmodozzanak, és elragadjanak a saját világukba.
A cozy fantasy pontosan ezt adja nekem.
Az első cozy fantasym a Legendás latték volt – mint gondolom még sokaknak –, de igazából az alzsánerrel ennek a YouTube csatornának hála ismerkedtem meg: https://www.youtube.com/@TheBookLeo/videos
Sajnos nem tudok nektek egy konkrét videót linkelni, mert több videóban is említi az alzsánert vagy a hozzá tartozó könyveket, de igazából nem is akarnék egy videót kiemelni tőle, mert annyira élvezetesen beszél az olvasmányairól, hogy érdemes többet is meghallgatni.
De vissza a Legendás lattékhoz! Miközben olvastam, arra gondoltam, hogy jó ég, pontosan erre volt szükségem. Nagyon stresszes időszakban talált meg, amikor a túlságosan mozgalmas, nagy tétekre épülő történetek csak még több szorongást okoztak, ahelyett, hogy elterelték volna a figyelmemet. És bevallom, meg is lepődtem, hogy ilyet lehet. Mert mindig úgy éreztem, azok a könyvek, amiket én élvezek, vagy azok a történetek, amiket írok, sokak számára unalmasak, mert nem elég lendületesek, máshol van a fókuszuk, nem azon, hogy pörögjön a cselekmény és megmásszuk a dramaturgiai ív képzeletbeli csúcsait (jó, igen, a cozy fantasynek is van dramaturgiai íve, nyugi!), hanem azon, hogy szinte a bőrünkön érezzük azt a másik világot, vagy a karakterek mellé szegődjünk a hétköznapjaikban.
Ez nem ilyen „I’m not like other girls” típusú kinyilatkoztatás akar lenni, tudom, hogy ezeknek a könyveknek is megvan a közönsége, de általában megosztóbbak, vagy szűkebb körben népszerűek, és néha szégyenkeztem miatta, hogy a felkapott sikerkönyveket nem élveztem úgy, mint sokan mások. A Legendás latték viszont meglepő siker lett, és nálam is eléggé betalált.
Innentől már tudatosan kutattam az ilyen típusú történetek után, sőt arra is rájöttem, hogy technikailag nem a Legendás latték volt az első, amit olvastam, hanem A vándorló palota. Mert persze utólag sok mindenre elkezdték ráhúzni, hogy ebbe az alzsánerbe tartozik, de A vándorló palotával kivételesen egyet is értek.
És hát, a következő lépcsőfok az volt, hogy elkezdtem dolgozni a saját cozy fantasymen. Vérzik a szívem, hogy néhány hétig pihentetnem kell, amíg befejezek valami mást, de hamarosan visszatérek hozzá, és újra elmerülök a vidékies környezetben, a boszorkányságban és a süteményekben. Amiktől egyesek állításuk szerint folyton éhesek lesznek… (Ha kíváncsiak vagytok rá, egyelőre csak Wattpadon elérhető, de később egyben felkerül majd a blogra, hogy innen le tudjátok tölteni PDF-ben.)
Igazság szerint úgy érzem, az én ideális zsánerem a cottagecore academia lenne, ahol a főhőseim vidékies környezetben, hétköznapi tevékenységek új oldalát felfedezve tanulnak. (A cottagecore-t inkább esztétikai jellemzőként, látványvilágként használják, úgyhogy nézzétek el, hogy én most belerángattam ebbe a dologba, de hát így születnek az új dolgok, nem?) Csak fogalmam sincs, ilyesmi érdekelne-e valakit, vagy egyedül én leszek ettől az ötlettől indokolatlanul izgatott. Majd kiderül, ha megpróbálkozok vele, igaz?
A bejegyzés végére idebiggyesztek nektek néhány listát, ha esetleg szívesen megismerkednétek a zsánerrel, melyik könyveket lehet érdemes kézbe venni. Sajnos magyarul egyelőre nem sok elérhető, illetve még én sem olvastam mindet, csak kívánságlistásak nálam, következőnek például a Half a Soult szemeltem ki, mert sok jót olvastam róla. Ha sikerül beszerezni, majd beszámolok róla az Instagramon, ahol általában lelkendezni szoktam az olvasmányaimról.
És íme, a listák:
És persze, ha rátaláltok valami szuper cozy sztorira, ne felejtsétek el megosztani velem!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése