Illangók márpedig léteznek!
Hogyan álltok az
erdélyi mondavilággal? És a régi mesékre emlékeztek még? Mond valamit az, hogy Markoláb?
Hát a Kalamona?
Szégyen-gyalázat, én
nem igazán emlékeztem. Sőt, soha nem kívánkoztam Erdélybe, nem is jutott
eszembe róla más, mint az Ábel a rengetegben, ami borzasztó könyvélmény volt
számomra.
Akkor miért beszélünk
most Eszes Rita Illangók című regényéről?
Mert amint elolvastam
belőle az első közzétett sorokat, tudtam, hogy nekem kell ez a könyv! A
karakterábrázolásért, a humorért, a varázslatért. De inkább haladjunk szép
sorjában, rendben? Biztos, ami biztos, a bejegyzés végére odateszem majd a
linket, ahol meg tudjátok rendelni a könyvet. Higgyétek el, akarni fogjátok! ;)
Szóval a történet
kezdetén van egy ikerpárunk, két Írországban felnőtt fiú, Mark és Patrick, akik
örökölnek egy erdélyi kastélyt, és a szünidőben felkerekednek, hogy birtokba
vegyék az örökségüket, Macskarévet.
Mit ne mondjak,
eleinte kissé szántam őket, mégis ki a bánatnak kellene egy lepukkant vityilló meg az azzal járó felelősség? Ráadásul lovarda is van, ahhoz pedig
személyzet is tartozik, vagyis eggyel nő a tét.
Eleinte törtem a
fejem, a varázslatos Írországból vajon miért kellett a fiúknak Erdélybe
jönniük, hogy tündérekkel találkozzanak? Aztán mikor végre felbukkantak az
illangók, mindent megértettem. Ez a világ sokkal különlegesebb, mint azt valaha
is képzeltem.
Ráadásul, akár egy
Shakespeare komédiában, nem egy ikerpárunk van, hanem mindjárt kettő! Nem csak
a pofátlanul jóképű ír fiúk járnak párban, hanem az illangó lányok is, akiknek
a nevével először nehezen barátkoztam meg, kellett egy kis idő, hogy
megemésszem, nem emberi lényhez méltóan nem emberi nevet viselnek. A végére
aztán nem is tudtam elképzelni másként. A különleges hangzású nevek szorosan
kapcsolódtak a lényükhöz, és tovább fokozták a természetfeletti illúzióját.
A könyv egyik hatalmas
erősségét ők jelentették a számomra. Ez a négy karakter, akik elevenek, mind
külön egyéniségek, és a lelkük úgy ragyog, mint egy illangó fénye.
Mark, a
felelősségteljes, a megfontolt és a racionális. Firtos, a bűntudatos, az
érzelgős és a gyengéd. Patrick, a féktelen, a vakmerő és a legmélyebben érző.
Tartod, a harcos, a könyörtelen és az elveszett.
Mindannyian nagy utat
járnak be, és fejlődnek, alakulnak a történet során. A párbeszédeik pergőek és
őrülten szórakoztatóak, vagy épp szívbe markolóan mélyek.
Nem titok, hogy
számomra az abszolút kedvenc a legösszetettebbnek érzett Patrick lett, aki mindig
hű maradt önmagához, és a nyíltságával, a közvetlenségével ellopta a szívemet.
Számomra ő lett a hősök hőse, úgyhogy biztosan neki nyújtottam volna a kezem
meg a fele királyságot :D
Nagyon csodáltam még a
két fiú egymás iránti szeretetét, azt a mély testvéri köteléket, amit se
irigység, se hazugság nem tudott beszennyezni. Az illangók kapcsolatában a
bonyolultság, a kusza érzések domináltak, így kevésbé volt idilli, mint a fiúk
összetartása.
A romantikus szál épp
csak annyira hangsúlyos, amennyire a kalandok sorában lehetséges, néha egy
lélegzetvételnyi időre megpihenünk, és ilyenkor megvizsgálhatjuk közelebbről a zűrzavaros
érzelmek hálóját.
Közben előtérbe kerül
a felelősség, a hit, a legbelsőbb vágyak kérdése, és az, vajon a higgadt ész
vagy a lángoló szív-e a jobb vezető.
Mindezeken túl, mi az,
ami még hozzáad a varázslathoz? A lélegzetelállító részletességgel megrajzolt
helyszínek, a Pokolsár mocska, próbatételek és küzdelmek sorozata. És a lények!
Szeretném látni egyszer a Markolábot egy dombtetőn – azt hiszem, épp úgy
éreznék vele kapcsolatban, mint Tartod.
A mesék, amelyekre
alig emlékszünk már, most megelevenednek, és az ősi keveredik a modernnel, a
világ másképp fest majd, ezután többé nem nézhetünk ugyanúgy egy várromra, vagy
egy végtelen mély kútra, tudván, hogy örök harcok dúlnak körülöttük.
És még van valami,
amit el kell árulnom! Csak, hogy ne érjen titeket váratlanul. Folyamatosan
számítsatok arcul csapásokra! Amikor már azt hiszitek, tudjátok, mi következik,
ha hamis ábrándokba ringatnátok magatokat, sajnálattal közlöm, hogy az út során
végig meglepetések várnak. Garantálom, hogy néha fájni fog, néha pedig a
könnyetek is kicsordul – a nevetéstől. De ne legyetek gyávák!
Tudjátok mit?
Merüljünk alá együtt a Pokolsárba! Fogom a kezetek… Végigcsinálom veletek, még
egyszer – még százszor.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése